Kollégiumi Msc-s és pótjelentkezés 2018/19/II. félév

A kollégiumi jelentkezés azon keresztféléves MSC-s, elsőéves, felsőéves, Erasmusról visszajövő, felsőfokú szakképzés, valamint a PhD hallgatók számára lehetséges, akik a második szemeszterre kollégiumi férőhelyet szeretnének igényelni. Azoknak a hallgatóknak, akik a tanév eleji felvételi áljárásban kollégiumi férőhelyet kaptak és beköltöztek, NEM KELL ÚJRA JELENTKEZNIÜK.

Jelentkezési időszak: 2019.01.24. 12:00 - 2019.01.28. 23:59

Ebben az időszakban kell jelentkeznie minden első,- és felsőéves hallgatónak, akinek nincs még lezárt féléve az Egyetemen, neki automatikusan 0 pontot számol a rendszer, ez utólag manuálisan kerül korrigálásra.

Ebben az időszakban kell jelentkeznie azoknak a hallgatónak is, aki a 2018/19-es tanév keresztféléves MSC-s képzésre felvételt nyertek.

Az egyetem felvételi eljárásában most résztvevő Msc-s jelentkező hallgatók (tehát akik január 24-én tudják meg a felvételi eredményüket), a kollégiumi jelentkezési időszak alatt a rendszerbe bekerülés miatt, előreláthatólag 2019.01.26-tól tudnak majd jelentkezni. A jelentkezés időpontja nem befolyásolja a kollégiumi eredményt (vagyis nem a jelentkezés sorrendje, hanem a felvételi pontszám a mérvadó).

Eredményhirdetés várhatóan2019.01.30.

Jelentkezés módja:

Jelentkezni interneten keresztül kizárólag a Neptun rendszerben lehetséges a meghirdetett időpontban, hasonlóan a tanévi kollégiumi jelentkezéshez.

Jelentkezési segédek

Felvételi pontszám számításáról információt, az alábbi linken találhat:

*Figyelem! Az oklevél átlag nem azonos az oklevélben szereplő minősítéssel! Az oklevél átlag egy két tizedesjegyre kerekített szám, amely az oklevél minősítésének alapját képezi (pl. szigorlatok, szakdolgozat, államvizsga jegyeinek átlaga). Erről szóló bejegyzés a Leckekönyvben lehet. Ha ott nem találja, vagy nem biztos benne, hogy a megfelelő bejegyzést találta meg, keresse fel egyeteme Tanulmányi Osztályát, ahol tudnak adni Oklevél átlag igazolást.

Azon hallgatók, akik jelentkezéskor a kollégiumban laktak, újra jelentkeznek és mind az egyetemre, mind a kollégiumba felvételt nyernek, ők maradnak a jelenlegi szobájukban, de nekik is szükséges a beköltözési adminisztráció elvégzése, az új jogviszonyhoz tartozó szerződés aláírása. Amennyiben nem végzik el az adminisztrációt és nem jelennek meg a beköltözési időpontokban, úgy elvesztik II. féléves kollégiumi férőhelyüket.

Az újonnan beköltöző hallgatók, a kiköltözések függvényében folyamatosan tudják elfoglalni a kollégiumi helyüket.

Fontos információk:

A következő félévre érvényes kollégiumi férőhellyel rendelkező hallgatók (tehát a jelenleg is bent lakó hallgatók) nem jelentkezhetnek a pótjelentkezés alatt, azzal a céllal, hogy egy másik kollégiumba kerülhessenek.

A beköltöző hallgató a beköltözéssel vállalja az egész féléves kollégiumi díj befizetését függetlenül attól, hogy a félév befejezése előtt kiköltözik.

A fizetés továbbra is a Neptun rendszeren keresztül történik.

Azon hallgatók, akiknek a lakhelye és a kollégium közötti távolsága kevesebb, mint 30 km, nem jelentkezhetnek kollégiumi férőhelyre.

Az első,- és felsőéves felvétel a szabad férőhelyek arányában történik, a mostani jelentkezésnek várólista megújító szerepe is van. A tavaszi félévben ez a lista lesz a mérvadó a várólistát illetően.

Kérjük, csak abban az esetben vegye igénybe a kollégiumi férőhelyet, ha a 2018/19/II. félévre aktív státusszal az egyetemre beiratkozik.

A sikeres felvétel esetén, amennyiben nem kívánja elfoglalni a kollégiumi férőhelyét, legkésőbb 2019.02.05-ig jelezze felénk, a Neptun rendszeren keresztül a kollégiumi férőhely lemondása kérvénnyel. Neptun rendszerben a kérvények között megtalálható lesz a nyomtatvány a jelentkezés kezdődátumától. Más módon történő lemondást nem tudunk elfogadni!

A Hallgatói Támogatások Rendszere (HaTáR) február 5. 18:00-tól lesz aktív. Ezt megelőzően a rendszer nem elérhető. A kollégiumi pótjelentkezésnél a szociális státusz változásának rögzítésére nincs lehetőség.

Bármilyen győri kollégiumi jelentkezéssel kapcsolatos kérdés esetén a kollegium@sze.hu címen kaphatnak segítséget.

Bármilyen mosonmagyaróvári kollégiumi jelentkezéssel kapcsolatos kérdés esetén a mek.kollegium@sze.hu címen kaphatnak segítséget.

 Beköltözés

Hegedűs Gyula kollégium, Multifunkcionális épület és Külső Kollégium

A kollégiumba való beköltözés az eredményhirdetést követően a Kollégiumi irodában lehetséges 2019.02.11. hétfőig az alábbi időpontokban, csak munkanapokon (hétvégén nincs hallgatói ügyfélfogadás):

hétfő-péntek 09:00-11:00

Aki nem költözik be a megadott időpontban és nem jelzi a megfelelő módon a később költözési szándékát az SZMSZ 5.§/2. n. pontja szerint elviszíti férőhelyét 2019.02.12-i hatállyal!

Cserháti Sándor Kollégium (Mosonmagyaróvár)

A kollégiumba való beköltözés az eredményhirdetést követően a Kollégiumi irodában lehetséges 2019.02.11. hétfőig az alábbi időpontokban, csak munkanapokon (hétvégén nincs hallgatói ügyfélfogadás):

hétfő-péntek 09:00-11:00

Aki nem költözik be a megadott időpontban és nem jelzi a megfelelő módon a később költözési szándékát az SZMSZ 5.§/2. n. pontja szerint elviszíti férőhelyét 2019.02.12-i hatállyal!

Galéria

Egyetemi Kollégium Eseménynaptára

Szenátusi Ülés 2019. március 25. 14:00 - 16:00
Elektronikus ZH nap 2019. március 27.
Véradás 2019. március 27. 10:00 - 16:00
Hallgatói klubkoncert 2019. március 27. 19:00 - 23:00

Térkép

Térkép